Idén is várjuk régi és új táborozóinkat tematikus, képességfejlesztő táborainkba!
Több mint 10 éve táboroztatunk gyerekeket, s elsődleges célunk, hogy nyaruk élményekkel teli legyen, ugyanakkor mindig arra törekszünk, hogy értékesen, tartalmasan töltsék velünk idejüket.
Ezért minden héten más-más témát járunk körül. Az adott témához kapcsolódó tevékenységeket végzünk, alkotunk, játszunk, illetve szervezett programokon veszünk részt, melyek során szakérők bővítik a gyerekek ismereteit.
Csoportjainkban vegyes életkorú gyerekek vannak, ezért programjainkat úgy állítjuk össze, hogy azok minden korosztály számára érdekesek, élvezetesek legyenek. Ugyancsak fontos számunkra, hogy lányok és fiúk egyaránt jól érezzék magukat, ezért a szervezéskor ezt is szem előtt tartjuk.
Nemcsak az irányított tevékenységek, hanem a minden korosztálynak megfelelő, számtalan játék, társasjáték, LEGO és kézműves alapanyag is biztosítja a gyerekek tartalmas időtöltését, szórakozását.
Táborainkban tapasztalt, szakképzett pedagógusok foglalkoznak a gyerekekkel.
2023-as táboraink: A részletes program és minden információ a tábor nevére kattintva megtalálható!
2023.06.19 – 06.23. Csillagász és Kísérletező Tábor
2023.06.26 – 06.30. Titokzatos állatok – állati titkok
2023.07.03 – 07.07. Hétköznapi Hősök – Rendőrös Tábor
2023.07.10 – 07.14. Mozdulj velünk! – Sport és Tánctábor
2023.07.17 – 07.21. Miniséfek és Konyhatündérek
2023.07.24 – 07.28. Szuperhősök és Szuperhősnők
2023.07.31 – 08.04. Nyárvégi Kalandok
Táborainkat a 4-10 éves korosztálynak ajánljuk!
Minden nap 7.45 – 16.30-ig várjuk a gyerekeket.
Helyszín: Pille OviSuli, 1139 Budapest, Gömb utca 7.
Jelentkezés: az egyes táborok oldalán található űrlap kitöltésével és 20 000 Ft foglaló befizetésével.
Részletes információk és jelentkezés: info@pille-ovisuli.hu, 06 20 356 7971
Minden gyermeket szeretettel várunk!